Kunszállás
Március 15-e az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc emléknapja. Ezen a napon szerte az országban megemlékezéseket tartanak. Kiskunfélegyháza kistérségében is több ünnepséggel emlékeznek a forradalmi eseményekre csütörtökön és pénteken.
2013 a Polgárok Európai Éve. Ez alkalomból hirdetett rajzpályázatot az önkormányzat a városi könyvtár és művelődési központtal karöltve Kiskunfélegyháza és a térség 10 és 15 év közötti tanulói számára. A pályázat célja, hogy felhívja a fiatalok figyelmét Európára és az itt élő polgárok lehetőségeire.
A közelmúltban adták át a Felgyői Regionális Hulladékkezelő Központ területén felépült új pelletáló üzemet. A Csongrádi Víz és Kommunális Kft. a beruházás révén energiamegtakarítást, illetve a hagyományos energiahordozók kiváltását szeretné elérni. A pellet ugyanis értékes fűtőanyagként használható. Terveik között nem csak a saját célú felhasználás, hanem a lakossági értékesítés is szerepel.
Merőben új helyzet elé állítja a különböző szakterületek képviselőit az úgynevezett dizájner drogok megjelenése. Ezek terjedése igen nagy mértékű a fiatalok körében, ráadásul nagyobb veszélyt is rejtenek magukban, mint a hagyományosnak számító kábítószerfajták. Minderről a Kontra keddi adásában volt szó, ahol elhangzott az is, hogy szemléletváltásra lenne szükség a prevenciós munkában, ha hatékonyan akarnak fellépni a tudatmódosító szerek további terjedése ellen.
A Kiskunfélegyházi Irodalmi Alapítvány vers és próza kategóriában hirdetett pályázatot a város és a kistérség, valamint Bács-Kiskun megye alkotói körében. Pályázni bármilyen témában, de eddig még nem publikált művekkel lehet.
A legtöbb hivatali ügy elintézéséhez a kistelepüléseken élőknek sem kell a járásközpontokba utazniuk. A lakosok rendelkezésére ügysegédek állnak minden településen, akiket a járási hivatalok biztosítanak. Minderről a Kontra keddi adásában volt szó, ahol elhangzott az is: egyelőre még nem tudni, hogy hol nyílnak majd kormányablakok.
Bemutatták a sajtó munkatársainak a Bács-Kiskun megyei járási hivatalvezetőket. A január 3-án megtartott eseményen dr. Kerényi János kormánymegbízott egyebek között a kormánytisztviselői pálya megbecsültségéről és a járási vezetők nagyfokú önállóságáról beszélt. Az új közigazgatási szerveknél január 2-án kezdődött meg a tényleges munka, mindenféle zökkenő nélkül.
Több tízezer forintra is büntethetik a kutyatulajdonost január elsejétől, ha nem ültette még be a kötelező chip-et a kutyájába. Az egyedi elektronikus azonosító segítségével könnyebben megtalálhatók az elveszett kutyák, könnyebben nyilvántartható, milyen oltásokat kapott egy-egy állat. Marancsikné Némedi Erzsébet, a Fidó Bácsi Közhasznú Alapítvány titkára szerint, ha a rendszer beválik, akkor jelentősen csökkenhet a kiskunfélegyházi menhelyen gazdára váró kutyák száma.
Állami pályázatokra számíthatnak a jövőben azok a települések, amelyek gazdálkodásukat hitelfelvétel nélkül tudták megoldani az elmúlt években. Erről Lezsák Sándor, a Bács-Kiskun megyei 3. sz. választókerület országgyűlési képviselője beszélt a Kontra című műsor vendégeként. A politikus elmondta azt is, hogy várhatóan ő lesz a Fidesz-KDNP képviselő-jelöltje a 2014-es országgyűlési választásokon a kiskunfélegyházi székhelyű 4. sz. választókerületben.
Ma este 20 órától a KONTRA különkiadása jelentkezik felvételről. A műsor vendége lesz Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a 3. sz. választókerület országgyűlési képviselője.
A beszélgetésből kiderül egyebek között, hogy mire számíthatnak azok a települések, amelyek hitelek nélkül tudták megoldani a működésüket, milyen eszközökkel lehet felvenni a küzdelmet a hazai libatenyésztőket ért külföldi támadásokkal szemben, de szóba kerül az is, hogy ki lesz a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselő-jelöltje 2014-ben, a kiskunfélegyházi székhelyű 4. sz. választókerületben.
Tartsanak velünk!
Ma este 19.30-tól ismét jelentkezik a KONTRA.
A műsorból megtudhatják, hogy miért szünetelt a műsorszolgáltatás keddtől péntekig, és milyen kilátásai vannak a Trió Televíziónak a jövőre nézve. Vendégünk lesz a televízió két tulajdonosa, Vida Pál és Mihály László.
Másik témánk Horváth Gábor önkormányzati képviselő kilépése a Fidesz-frakcióból. Az érintett mellett a műsor vendége lesz még Balla László frakcióvezető, valamint Bense Zoltán, aki 2011 márciusában jutott hasonló elhatározásra.
19.30-kor várjuk Önöket a képernyő elé!
A KONTRA következő adása december 4-én jelentkezik.
A műsorból megtudhatják, hogy miért szünetelt a műsorszolgáltatás keddtől péntekig, és milyen kilátásai vannak a Trió Televíziónak a jövőre nézve. Vendégünk lesz a televízió két tulajdonosa, Vida Pál és Mihály László.
Másik témánk Horváth Gábor önkormányzati képviselő kilépése a Fidesz-frakcióból. Az érintett mellett a műsor vendége lesz még Balla László frakcióvezető, valamint Bense Zoltán, aki 2011 márciusában jutott hasonló elhatározásra.
December 4-én, 19.30-kor várjuk Önöket a képernyő elé!