| Peet |
|
Kép: Kiss Czakó Imre A zenekar 2000-ben alakult a siklósi Matisa András (gitár, ének ) és Lórisz Csaba ( billentyűk ) vezetésével. Nem sokkal később Pruzsina Balázs (basszusgitár) is csatlakozott hozzájuk, majd a gitárjából gyakran szép hangokat előcsalogató arab fogorvos arcú Tóth Péterrel egészültek ki. „A dobokat nagyon megütő ember 2002 ben találta meg a zenekart, miután feldőlt egy szék a Kispál és a borzban és Tóth „ CSüli „ Zoltán pont olyan szerencsésen esett, hogy a Peet dobszékén találta magát.” 2004-ben jelent meg az első lemezük Best of 2000-2004 címmel, mely ingyen letölthető volt a honlapukról. 2006- ban a Fele sem igaz című korongot adták ki, amely már a boltokba is eljutott. Átlagosan 30-50 koncertet adnak évente. Az ország nagyobb egyetemi központjaiban is rendszeresen koncerteznek, így például Debrecenben, Miskolcon, Szegeden és természetesen Pécsett. Évente zenélnek budapesti szórakozóhelyeken, többek között az A38-as hajón, a Gödör Klubban vagy a Zöld Pardonban. A nagyobb nyári fesztiválokon is rendszeresen fellépnek, évek óta játszanak a Sziget Fesztiválon, az EFOTT-on, a Volt Fesztiválon, a Művészetek Völgyében. Az elmúlt években több válogatáslemezen jelentettek meg: 2003-ban a Sziget Iroda és a Tom-Tom Records Placc című válogatás CD-je, 2004-ben a Sziget Iroda válogatás CD-je, ami a hollandiai magyar évadra készült Hongariaen an zee címen, 2006-2007-ben a Magyar Könnyűzenei Exportiroda Hungry for Hungary? című válogatáslemez.
Hozzászólások (0)
Powered by !JoomlaComment 4.0 beta1
!joomlacomment 4.0 Copyright (C) 2009 Compojoom.com . All rights reserved." |
