|
Rock Magazin 61. Czrazy Daisy Jug Band |
|
A soproni Czrazy Daisy Jug Band 2007-ben alakult.
A blues és country stílusban játszó banda a veszprémi utcazene fesztiválon mutatkozott be a nagyközönség előtt. Az együttes 3 állandó fellépővel működik, de gyakran előfordul, hogy egy nagyobb koncerten akár heten is fent vannak a színpadon.
A csapatnak jelenleg 8 saját szerzeménye van, de emellett a 30-as évektől egészen a napjainkig meghatározó klasszikus előadóktól is játszik feldolgozásokat. Így a teljes repertoárjuk akár két-három órára is elnyúlhat.
|
|
Bővebben...
|
|
Rock Magazin 60. Mad-Roll |
|
A tiszakécskei Mad-Roll 2007 decemberében jött létre. A hatfős banda első koncertjét 2008 elején tartotta, amelyen főleg klasszikus rock feldolgozásokat adott elő.
Az együttesben több tagcserére is sor került. 2008-ban szólógitárost váltottak, majd 2010 elején szintén váltás történt ugyanennél a hangszernél.
A tinédzserekből álló csapat jelenleg 5 saját számmal rendelkezik, emellett a közönség igényeihez igazodva P-Box, P-Mobil, Edda, Hobó és Bikini dalokkal lépnek fel.
|
|
Bővebben...
|
|
Rock Magazin 59. Metamorf |
|
A Metamorf a kilencvenes évek végén alakult. Ez idő alatt több tagváltásra is sor került. Ennek köszönhetően a jelenlegi felállás mindössze 2010 februárja óta létezik.
A csapatban két tapasztaltabb zenész van, akik már 15 éve együtt játszanak. Mellettük két fiatal egészíti ki a bandát.
Az együttes saját dalokkal ugyan még nem rendelkezik, viszont a távolabbi céljuk, hogy a Moby Dickhez és a Megadethez hasonló önálló szerzeményeket alkossanak
|
|
Bővebben...
|
|
A KRB, más néven a Kavalkád Rock Band 2008-ban jött létre. A soltvadkerti banda kezdetben a helyi klubban lépett fel, majd rövidesen más együttesek meghívásának köszönhetően a környékbeli településekre is eljutott.
A tagok közül hárman testvérek, ezért a KRB rokoni illetve baráti zenekar is egyben.
A csapat életében jelentős eseménynek számít, hogy 2009-ben megnyerték egy négy számból álló kislemez készítését, melynek hatására azóta több saját dalt is elkészítettek.
|
|
Bővebben...
|
|
Rock Magazin 57. Sincerely |
|
A középiskolás lányokból álló banda ez év tavaszán alakult. A jelenleg énekes nélkül tevékenykedő csapat eddig egy saját számot készített, valamint Rolling Stones, Beatles és Jimi Hendrix dalokat dolgozott fel.
A zenekarnak ez volt az első komolyabb fellépése, de a tagok azt tervezik, hogy a közeljövőben több koncertet is adnak. Az együttes jelenleg 5 számot tud eljátszani, ezért a repertoárt ACDC, Red Hot Chili Peppers, Bon Jovi és Beatles nótákkal szeretnék bővíteni.
|
|
Bővebben...
|
|
Rock Magazin 56. Rock tábor |
|
A rock magazin most következő rendhagyó adásában ezúttal nem egy zenekart, hanem a félegyházi gyerekeknek megrendezett egy hetes rock tábort mutatjuk be.
A táborba 20 nebuló jelentkezett, akik először a hangszerek alapjaival ismerkedtek meg.
A diákoknak külön dob, gitár és ének foglalkozásokat tartottak, a nap végén pedig össze is próbálták a megszerzett tudásukat.
A zárónapi fellépést nagy várakozás előzte meg, a gyerekek ugyanis a szüleik előtt mutathatták meg a négy nap alatt megszerzett tudásukat. A tömött sorokban gyülekező nézőknek először ismertették a zenei kínálatot, majd elkezdődött a koncert.
A köszöntő után színpadra léptek az ifjú fellépők, akik közül heten ismerkedtek meg a szólógitárral, valamint a dobbal, és hat fő sajátította el a basszusgitár és az éneklés tudományát.
A tanoncok közül sokan most fogtak először kezükbe hangszert, és a többségük a jövőben még jobban meg szeretné ismerni a tanultakat.
A diákokat Süveges Szilárd basszusgitárból, Hegyi Viktor dobból és Gergely Gyula gitárból készítette fel, valamint Pleskonics András, a Szegedi Tudományegyetem rocktörténeti kurzusának oktatója tartott nekik elméleti felkészítést.
A Rocktár növendékek a számukra átalakított dalrészletek után előadták az általuk készített a saját indulójukat is, amit szintén nagy siker övezett.
A produkció végül a felkészítő tanárok rögtönzött előadásával zárult, mely után a klub üzemeltetőjével a helyiség jövőjéről beszélgettünk. A Rock tár ugyanis a nyárra a tábor végezetével bezárta kapuit, és legközelebb csak szeptembertől folytatja a koncertprogramját. A jövő még kérdéses a klub számára, a hely további használatának döntését augusztusban hozza meg az önkormányzat.
A jövő tehát bizonytalan. Minden estre a Rocktár és a tábor tagjai a nyár végén ismét összegyűlnek, és a koncerttermet üzemeltető Plain Rock egyesület elképzelése szerint szeptembertől havonta egy alkalommal tovább folytatódna az iskolások hangszeres oktatása.
|
|
Bővebben...
|
|
A rock magazin most következő adásában ezúttal a Fish zenekarral ismerkedünk meg. A Fish 1999 tavaszán jött létre. A gárda kezdeti 6 fős létszáma rövidesen 5-re csökkent, ugyanis a csapat egyik tagja inkább az elektronikus világot választotta. A változások ezután sem kerülték el a bandát, előbb a gitáros és a basszusgitáros, míg legutóbb a dobos személyében történtek cserék. Az együttes jelenleg 4 fővel működik, akik közül Kovács Krisztián énekkel, Gajda Mátyás gitárral, Binges Zsolt basszussal, míg Maróti András dobbal tolja a zenét. A banda eddig 3 kislemezt, és 2 nagylemezt készített. A csapat legújabb szerzeménye ez év tavaszán látott napvilágot, a Minden király címet viselő 4 számos EP-jük mindenki számára elérhető az Interneten.
|
|
Bővebben...
|
|
Rock Magazin 54. Till We Drop |
|
A Till We Drop 2009 novemberében alakult. A banda tagjai két korábbi együttesből tevődnek össze, ugyanis az egyik felük pop rock, míg a másik felük metál csapatban játszott.
Összeismerkedésükre egy százhalombattai túra során került sor, amikor is elhatározták, hogy közösen létrehoznak egy pop punk stílusú pop metál zenekart.
A banda ez év márciusától lép fel koncerteken, és ez ideáig 2 saját számról készített hangfelvételt. Azonban a közeljövőben a csapat egy saját lemez legyártását is megcélozza
|
|
Bővebben...
|
|
A nyíregyházi Jurij 2001-ben alakult. Az akkor még egyetemista tagok kezdetben baráti zenekarként hozták létre a bandát, azonban az első fellépéseik után még ez év nyarán elkészítették az első demólemezüket. Ezt egy évvel később egy újabb követte, amivel már a Hegyalja fesztiválon is bemutatkozhattak.
Tagváltásra itt is sor került, ugyanis 2004-ben a harmadik hanganyaguk megjelenése után két fő is távozott a csapatból.
Az együttes első kislemeze két évvel később 2006-ban készült el, amit az első Sziget fesztiválos fellépésük követett.
A zenekar szekere igazán 2007-től indult meg, ugyanis közös koncerteket szerveztek a 30Y-nal, valamint játszhattak a Kispál és a Borz és a Quimby előtt.
A banda a következő években egyre több koncertet vállalt és két további kislemezt is készített, valamint 2010 tavaszán kiadta az I love you nevet viselő korongját.
|
|
Bővebben...
|
|
Az Ossiant Paksi Endre és Maróthy Zoltán alapította 1986-ban. A banda első nagylemeze Acélszív néven 1988-ban jelent meg. Ez meghozta a sikert az együttes számára, akik ezt követően a 80-as és a 90-es évek elején Magyarország legnépszerűbb heavy metal csapatai közé tartoztak. Ez alatt több örökzöld slágert is legyártottak, melyek közül az Acélszív, a Sörivók és A rock katonái számítanak máig a legnépszerűbbeknek.
A banda 1994-ben némileg váratlanul, a zenekaron belüli nézeteltérések miatt feloszlott. Az addigra már 7 stúdióalbummal rendelkező csapat tagjai ezután különböző együttesekben vállaltak szerepet.
Az Ossian 4 évvel a széthullás után 1998-ban alakult újjá. Köszönhetően Paksi Endrének, aki teljesen új tagokat szervezett maga köré. Ez az új formáció 1999-ben jelentette meg az első hanganyagát Fémzene néven, de a siker elmaradása miatt ismét tagcserék történtek a csapatban.
A zenekar 2001-re öltötte fel a máig állandó formáját, ami annak is köszönhető, hogy ebben az évben vált ismét népszerűvé a banda a Titkos ünnep nevet viselő albumával.
Azóta minden év őszén új Ossian lemez lát napvilágot, melyek rendre a sláger listák elején szerepelnek.
|
|
Bővebben...
|
|
Rock Magazin 51. Kormorán |
|
A Kormorán több mint 30 éves múlttal rendelkező együttes, melyet Koltay Gergely 1976-ban alapított.
A csapat a 80-as évekre vált igazán ismertté és az új évezred kezdete óta újra nagy népszerűségnek örvend.
A banda folk rock, etno rock és nemzeti rock irányzatokat vonultat fel, és együtt ötvözi a népzenei elemeket a nemzetközi rock muzsika stílusjegyeivel.
A Kormorán az elmúlt évtizedekben szinte minden európai országba eljutott, valamint koncertezett a tengerentúlon, és több albumot is megjelentetett külföldön.
Az együttes koncertprogramjain kívül pop énekeseknek, blues és rock sztároknak, valamint színészeknek is készített dalokat. Ezért mára közel 100 albuma és hanganyaga jelent meg.
A banda jelenleg 9 tagból áll, akik Koltay Gergely vezetésével a mai napig folyamatosan járják a magyar lakta településeket.
|
|
Bővebben...
|
|
Rock Magazin 49-50. /Jubileumi adás/ KFT |
|
A KFT 1981-ben alakult. A banda tagjai a Józsefvárosi Pinceklubban kezdtek el próbálni, és ott tartották meg az első koncertjeiket is.
Igazi feltűnést az 1981-es Táncdalfesztiválon keltették a Bábu vagy című dallal, melyet színházi elemei tettek különlegessé.
Ezt követően már rendszeressé váltak a KFT klubestek a Lágymányosi Közösségi Házban.
A csapat emellett nemcsak saját produkciójában jeleskedett, hanem zenét írt például Koncz Zsuzsának és Mácsai Pálnak, valamint Márton András ez idő tájt fordította le és adta ki a Beatles összes szövegét.
Az együttes 1991-ben a népszerűség csökkenése miatt a feloszlás mellett döntött, így a 10 éves jubileumi koncertjük egyben a búcsúfellépésüket is jelentette.
A zenekar 1996. október 12-én egy emlékkoncert keretében tért vissza újra a színpadra, melynek sikere után újra aktivizálta magát; és ugyan Laár András nélkül, de elkészítette az Éljen a szerelem nevet viselő új nagylemezét.
A bandába 2001-ben már Laár András is visszatért, így a 20 éves jubileumi fellépésüket már az eredeti felállásukban tartották meg a Körcsarnokban.
Azóta több lemezük is elkészült. 2003-ban jelent meg Higiénikus ember, majd 2006-ban a Nem csupa angyal című korongjuk. Ezt egy Best of KFT lemez követte, majd 2008-ban a máig utolsó felvételük A bábu visszavág került a boltokba.
|
|
Bővebben...
|
|
Rock Magazin 48. Contrary |
|
A Contrary 2009 augusztusában alakult Kiskunfélegyházán. Ekkora jött létre ugyanis a jelenlegi formáció.
A csapat ezután próbatermi gyakorlással töltötte el a következő időszakot, majd ez év tavaszán az Ossián előtt tartotta meg a debütáló koncertjét.
Az együttes saját számmal még nem rendelkezik, és főleg a klasszikus rock együttesektől játszik feldolgozásokat.
A zenekarnak jelenleg 17 dalból áll a repertoárja, amit a jövőben Foo Fighters, Pantera és további Iron Maiden, valamint Metallica számokkal szeretnének bővíteni.
|
|
Bővebben...
|
|
Rock Magazin 47. Rockin’ RockCats |
|
A Rockin’ RockCats Magyarország legrégebbi rockabilly zenekara. Az 1994-ben létrejött banda a rock'n'roll-on belül szinte minden műfajt eljátszik; a hillbillytöl a kemény psycho felé hajló rockabillyig. A koncertjeik változatosak, ugyanis nem követnek semmiféle sablonos, jól bevált sémát. Állandó kontaktusban vannak a közönséggel, és bevonják őket a műsorukba. Az együttes elsősorban a szórakozást és a szórakoztatást tekinti a fő szempontjának, ezért a csapatnak nincs előre elkészített műsora, mert a hangulattól függően játsszák el a dalokat.
A zenéjükkel az '50-es évekbeli lázadást és vadságot próbálják egyesíteni a mai hangzásvilággal és igényekkel.
A banda a zenén kívül főként a színpadi előadásmódjával vívta ki az elismerést. Botrányos viselkedésükkel hamar felkeltették az érdeklődést. Nem egyszer fordult elő, hogy a rendőrség vetett véget egy-egy koncertjüknek. A tagok nem bánnak kíméletesen a hangszereikkel sem, így például a banda nagybőgője is átesett már egy-két felújításon.
Az együttes jelenleg három főből áll, melyből a nagybőgős és az énekes már a kezdetek óta tagja a bandának, de a jelenlegi dobosuk is már több mint 8 éve csatlakozott hozzájuk.
A zenekar 2001-ben készítette el az első lemezét, mely magyar és angol verzióban is megjelent. Ezt követően 2005-ben a tagok a 10 éves fennállásuk alkalmával egy jubileumi koncert DVD-t is felvettek, amit 2007-ben a máig utolsó második korongjuk kiadása követett. Azóta ugyan nem jelent meg újabb Rockin’ RockCats lemez, de egy 2009-es felvidéki fellépésüket 2005 után szintén koncert DVD formájában örökítették meg.
|
|
Bővebben...
|
|
Rock Magazin 46. VágányRock |
|
A VágányRock 2008-ban jött létre. A banda tagjai korábban még nem foglalkoztak zenéléssel, de egy kezdeti ötlet után hamar létrejött a csapat, amely az óta is változatlan felállásban áll fel.
Az együttes Tankcsapda, Nirvana, Beatriche és P-Mobil számokat játszik, melyekkel legtöbbször motoros találkozókon lépnek fel.
|
|
Bővebben...
|
|
Rock Magazin 45. Angertea |
|
A zenekar 1996 őszén alakult. Egy évre rá a banda elkészítette a „Hangok a ködben” című hatszámos demókazettáját. Ez követően a csapatból 1998 elején az addigi dobos zenei nézeteltérések miatt távozott, majd még ebben az évben létrejött az együttes 3 dalból álló kislemeze „Minden mire emlékeznél” névvel.
E felvétel sikerének köszönhetően az Angertea 1999-ben felléphetett Magyarország legnevesebb hazai fesztiválján.
A banda két évre rá „Promo” címmel újabb három számból álló kislemezt jegyzett fel, sőt nyáron a Mezőtúri Wanted Fesztivál tehetségkutatójának második helyezését érték el. Emellett elkészítették az első videó klipjüket is a „Halálba hív” nevet viselő számukhoz.
A zenekar újabb mérföldkőként 2002 márciusában kiadta az első nagylemezét „Lélekvágy” címmel, majd 2003 januárjában a második klipjét is leforgatta a „Hidak belül” nevű nótához.
Az együttes 2003 őszén egy válogatáskorongot is elkészített, melyre az elmúlt hat év dalai kerültek fel. Ez a CD egyben a magyar nyelvű korszak lezárását is jelentette az Angertea életében, innentől ugyanis már angol nyelven íródtak a szövegeik.
A banda második nagylemezét 2006-ban adta ki, melyhez két videó klip készült. Ezután a csapat turnézással töltötte a következő évet, majd 2008 augusztusában a tagok nekiálltak a harmadik nagylemez rögzítéséhez, mely 2009 februárjában jelent meg.
|
|
Bővebben...
|
|
Rock Magazin 44. Slytract |
|
Az együttest Melegh Gábor B. alapította 2005 májusában. A banda első komolyabb felvétele 2006 márciusában készült el, mely 7 számot tartalmazott. Ezt követően a zenekar tagváltásbeli és stílusbeli változásokon esett át. A zenéjük gyorsabbá, agresszívabbá, és technikailag magasabb szintűvé vált. A csapat 2007 áprilisában fogott neki a második EP-nek, és a kedvező fogadtatás után több külföldi kiadóhoz is eljutatták a hanganyagot, majd ennek eredményeképp 2008 áprilisában egy osztrák forgalmazó segítségével megjelent az együttes első nagylemeze. A korong 9 dalával több európai országba, valamint a tengeren túlra is eljutott. A Slytract első videó klipje nem sokkal ezután készült el, majd a dicsérő kritikák után a banda „Az év debütalbuma” kategóriájában győzedelmeskedett a 2008-as Hang-Súly Hungarian Metal Awards-on. A Slytract következő nagylemeze várhatóan 2011 első felében jelenik meg, melyhez már több új szám is elkészült.
|
|
Bővebben...
|
|
A Nasmith 2002 szeptemberében Gyomaendrődön alakult. A banda első saját számai még ez év októberében elkészültek, majd 2003 februárjában egy négy dalból álló demólemezük is napvilágot látott.
A zenekar ezt követően több tehetségkutatón is megméretette magát, melynek köszönhetően többek között a 2004-es Wanted Tehetségkutató Fesztivál közönségdíjasaként felléphettek a Tokaj Hegyalja fesztiválon.
Még 2004-ben a banda egy újabb demót gyártott le, ami után egy tagcserére is sor került. Ezt követően a csapat 2005-ben a Wanted Tehetségkutatón elért negyedik helyezésével 40 perc stúdióidőt nyert, melynek segítségével 2005 végén a Nasmith harmadik hanganyaga is megjelent.
A negyedik demó 2006-os elkészülése után az együttes egy 24 állomásból álló turnét bonyolított le, majd 2007-ben egy újabb sikeres tehetségkutatós szereplésnek köszönhetően a zenekar az ötödik hanganyagát is felvette.
A banda ekkortájt találta meg a saját hangját és mondanivalóját.
Még ebben az évben az ABC tehetségkutatón elért 2. helyezés sokat lendített a zenekaron, melynek jutalma többek között egy bécsi fellépés volt.
A csapat 2008-ban a MetalChamp tehetségkutatón is csak egy hellyel maradt el az első helytől, de ennek eredményeként már Magyarország legnagyobb fesztiválján is szerepelhettek.
Ezután több turnét is lebonyolítottak, többek között Watch My Dyingel és a Tankcsapdával.
Az együttes első nagylemeze 2010. március elején jelent meg Viharos csend címmel, mely 9 számot tartalmaz. Emellett azonban a Nasmith már közel 40 saját dallal büszkélkedhet.
|
|
Bővebben...
|
|
Rockmagazin 42. - Raze To The Ground |
|
Az együttest 2005 elején Abonyi András, Abonyi Endre és Czeglédi Gyula alapította, majd ez év végén a két énekes: Szabó Péter és Barta Ferenc is csatlakozott a bandához. A csapat 2006 nyarán érte el a végleges formációját, ugyanis a tagok ekkor találták meg Böjti Tamás személyében a zenekar basszusgitárosát. Az együttes 2007-ben készítette el az első demóanyagát, amit 2008-ban egy újabb három számból álló követett. A banda harmadik Ep-je 2009-ben jött létre, amely az előzőekhez képest már jóval átgondoltabb volt. A csapat várhatóan 2010 őszére készíti el a nagylemezét, mellyel a terveik szerint több külföldi és hazai kiadónál is bepróbálkoznak.
|
|
Bővebben...
|
|
Rockmagazin 41 - Péterfy Bori & Love Band |
|
Az együttes 2007-ben jött létre, melynek cím nélküli első lemeze még ez év októberében megjelent. A számokat az albumon a volt Amorf Ördögök szerzői, Tövisházi Ambrus és Tariska Szabolcs mellett Lovasi András írták. Ez meghozta a sikert a csapat számára, akik ezt követően 2009. november 13-án kiadták a 2 című albumát, melyen Péterfy Bori szövegíróként is közreműködött. Ezután viszonylag hamar 2010 februárjában egy újabb lemez is polcokra került, ami két változatban is elérhetővé vált a rajongók számára. A zenekar a jövőben várhatóan már két koncertanyaggal fog jelentkezni, melyek közül az egyik pörgösebb bulizósabb, míg a másik lassúbb és furcsább hangvételű lesz.
|
|
Bővebben...
|
|
|